Minden ami benzinnel megy.

Motor Spirit

Motor Spirit

Egy csipetnyi olasz életérzés

Fiat 850 1969

2019. április 20. - Motor Spirit

 A fotózás előtt csak messziről láttam a járgányt. Elképzelésem sem volt róla, hogy pontosan milyen állapotban lehet. Szerencsére az első találkozás egy kellemes meglepetés volt. Mielőtt Szabihoz, a jelenlegi tulajához került, átesett egy teljes felújításon, utána pedig 10 évig érintetlenül állt egy szalonban. Ennek a 10 év pihenőnek köszönhető, hogy teljesen megmaradt a felújítás utáni közel hibátlan állapot. Először egy benzinszagú, zajos veteránra számítottam, de amint behuppantam a pirosműbőr kárpittal borított ülésbe, már tudtam, hogy hatalmasat tévedtem, mert a tűzpiros 850-el az utazás minden perce öröm. Egy teljesen kulturált, komfortos kisautóhoz volt szerencsém.

850-14.jpeg

befunky-collage-3.jpg

 Az egész karosszéria teljesen kilett lakatolva, kapott egy telifényt, motor, váltó felújítást és mindent ami szükséges volt az akkor már 40. életévét taposó Fiatnak. Felújítás után szinte rögtön a szalonban kötött ki, 10 évre. Szabi egy Mazda B2000 pick-upot adott a Fiatért cserébe, egyértelműen remek üzlet volt. Egy jó darabig még nem lesz semmilyen munka, javítanivaló az autóval. Meglepően jól tartja a tempót a forgalom többi résztvevőjével. Az aprócska, 843 köbcentis, 34 lóerős motor akkor sem szeppen meg, ha a sebességmérőt 90-100km/h köré kell huzamosabb ideig feltornázni. Ilyen amikor a 34 paripának alig több, mint 600 kilót kell mozgatni, persze a gyorsulás és a "tengernyi" nyomaték itt sem töri ki a fogunkat, de azért vígan lehet cirkálni vele. A megállás 4 dobfékkel, na az már más kérdés.

850-22.jpeg

 Idén márciusban ünnepelte az 50. születésnapját, de még annyira elemében van még a kis Fiat, hogy érezni rajta, jó pár év és sok ezer kilóméter áll előtte gondtalanul. Csak bedobjuk előre a csomagokat, beröffentjük a gépet, hátunk mögül szépen duruzsol a négyhengeres, és irány a Balaton. Lassan, de biztosan. Pont, mint anno. Szervó nélkül is meglehetősen kezesnek mondható ezekkel a keskeny virsligumikkal és a globoidcsigás kormányművel. Parkolás közben sem kell bírkózni a 2 ágú pereckormánnyal. A műszeregység már az ezerkettes' Ladából is ismerős lehet. A beltérben még az eredeti, 50 éves kárpitot találjuk mindenhol. Ha pedig úgy hozza az élet, hogy fázik az ember, a kerek légbeömlőkön keresztül pöpecül befűthetjük a kabint. Mivel a motor hátra került, így a csomagtartót elöl találjuk meg. Az autó orrában a pótkerék mellett ott van a gyári emelő is. A csomagtér nagyobb bevásárlásokhoz még elegendő, de azért ne ezzel menjünk az 1 hetes családinyaralásra.

850-12.jpeg

fiat_850_advert.jpg

 A 60-as évek elején Fiat 600 utódjának a szánták a 850-et. A cél egy nagyobb, praktikusabb autó volt. Az elődjéhez képest szögletesebb 850-ben néhol még megbújnak a gömbölyű 600-as részletei. A műszaki alapok nagy részét a 600-ból emelték át, és úgy modernizálták a megújult igényekhez. A motor is a 600-ból érkezett, csak 767 helyett már 843cm3-vel és 34-37 lóerővel. 1964-ben pedig legördült az első 850 a torinói szalagokról. Az 1965-ös Év Autója címről csak egy hajszállal maradt le az Autobianchi Primula mögött. Közel egy évtizedig gyártásban is maradt, 1973-ban 2,3 millió legyártott autóval végleg leállították a gyártását, utódjának a Fiat 127-et tekinthetjük.

fiat_850_1_2.png

 Ezalatt a 9 év alatt több modellváltozatot is megélt a 850. Kezdve a Bertone által kezelésbe vett, 2 üléses, kabrió Spidertől, a 7 személyes, kisbusz Familiareig. Aztán ott volt mindközül a legszebb, a 850 Coupe. 1965-ben a mutatkozott be a Geneva Motor Show-n, immáron 47 lóerőre felhúzott motorral, 1968-ban érkezett a 850 Sport Coupe 903cm3-vel és 52 lóerővel. A Coupet a Road and Track magazin a valaha készült legpofásabb és legkiegyensúlyozotabb formájú kiskocsinak nevezte. Azonban hiába a combosabb erőforrás és a szép forma, ha ezekkel együtt megnövekedett az autó súlya is, ami sokat rontott a kezelhetőségen és fürgeségen is. A legnagyobb sláger így nem a Coupe és nem is a Spider lett, hanem a Special. Ez mindössze annyit jelent, hogy a "mezei" 850 megkapta a Sport Coupe erősebb motorját, előre tárcsafékeket és még néhány apróságot, mint például az új műszerfal és a krómcsík az autó oldalán. Ezzel a kis beavatkozással egy olyan csodálatos szerkezetet sikerült a világrahozni, amiben megvan az a fürgeség, szeleburdi olasz virtus, ami a sokkal nehezebb Sport Coupeból hiányzik, a népek vitték, mint a cukrot. Ha pedig az ifjú Giovanniknak és Marcelloknak nem lett volna elég a Special ereje, még mindig választhattak a legendás Abarth műhelyéből is egyet. A legütősebb az Abarth OT-2000 volt, dupla vezérműtengelyes, 2 literes, négy hengeres motorral, 209 táltos paripával, 252km/h-s végsebességgel. 

850-10.jpeg

 Ha minden jól megy Szabinak sikerül beszerezni egy komplett, működő Sport Coupe blokkot, karburátorral együtt. Ezt az új szívet kapná meg a kis piros Fiat, ezzel pedig egy lépéssel közelebb kerülne ahhoz, hogy a "mezei" 850-esből egy élettel teli Special szülessen. Ezután már csak a fékeket kell kicsit hozzáigazítani a nagyobb teljesítményhez és már a megállás is fürgébben menne, nem csak a gyorsulás. De ez egyenlőre még a jövő zenéje.

850-24.jpeg

850-16.jpeg

 A 850-es a Fiat legfényesebb korszakában született. A 60-as években ők voltak a világ egyik legnagyobb autógyártója. Olyan autókat köszönhetünk nekik ebből a korszakból, mint például az ikonikus 500, vagy a 124, ami a Zsiguli alapjait is adta, vagy a Dino, ami egyenesen Giorgetto Giugiaro tollából származik. A szerencsésebbek a Merkúron keresztül új korában is hozzájuthattak egy 850-hez, ami a sok a Trabant és Wartburg mellett igazi különlegességnek számított az utakon. Sok-sok évig szép számban tarkították az utcákat a rengeteg szociautó között, egy részük a rozsda és a bontók martaléke lett, napjainkra pedig kezd beérni a megbecsült veterán státuszba, ezzel együtt az árak is szépen kúsznak fel, de még nem késő lecsapni egyre. Kicsi, praktikus, és kitűnhetünk vele a szürke hétköznapok kavalkádjából. A soros négyhengeres, OHV motor egyszerű, mint a faék és nem fogyaszt sokat, így akár napi járós autónak is tökéletes lehet. Hiába 50 éves a gép, még így is nagyobb élmény vele az utazás, mint sok új autóval.

850-20.jpegKöszönjük Szabinak, hogy kipróbálhattuk az autóját, hamarosan visszatérünk egy másik érdekességgel is Szabi garázsából!
Van valami érdekes géped, és szeretnéd, hogy írjunk róla?
Vagy valamilyen formában támogatnál minket?
Dobj egy üzenetet a motorspirithun@gmail.com-ra, Instagramra, vagy Facebookra!
Facebook:https://www.facebook.com/motorspiritblog/
Instagram:https://www.instagram.com/motorspiritblog/

A bejegyzés trackback címe:

https://motorspirit.blog.hu/api/trackback/id/tr1314693526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2019.04.23. 18:14:35

Gyönyörű! Gyönyörű! Gyönyörű!!!
Ifjúságom idején a barátoméknak volt 850 Coupe-ja és az apukája rengetegszer vitt minket.
Mire felnőttek lettünk lecserélték egy zsír új 1300-as kormányváltós nagypolszkira, mi már azzal csajoztunk.
süti beállítások módosítása