1985-öt írunk, gurulsz végig a neonfényes budapesti éjszakában. A vén Blaupunkt rádióból szól a Take On Me, éppen csak átszűrődik a motorhangon. Az emberek a gépedet csodálják, vadiúj Carrera felnijeiden megcsillanak a neonfények, az éjszakai utcakép hófehér színfoltja vagy. Előtted egy kétütemű Trabi pöfögi ki magából a kékes füstöt. Mögötted egy már ismerős ezeröcsi, kék-fehér fényezéssel, a tetőn kék villogóval, szirénával, a pirosnál begurul melléd, felcsapja a jól ismert megkülönböztötő jelzést, és kivesz a forgalomból. Elkéri az irataid. Megkér, hogy nyisd fel a csomagtartót, üres. Egy zseblámpával bevilágít a kerékjáratokba, ott sincs semmi, végül elenged. Mint kiderült dílernek nézett a feltűnő verda miatt, ezért kutatta át. Visszahúzod a báránybőr autós kesztyűdet, és folytatod az utad hazáig.