Megcsináltuk! Pár hónapja még mi sem gondoltuk, hogy tényleg véghez fogjuk vinni ezt a projektet, de most itt vagyunk 2000 km-el, 4 nappal és rengeteg élménnyel a hátunk mögött. Nyugodt szívvel jelentjük ki, megcsinálnánk újra, még úgy is, hogy tudjuk, nem minden megy majd úgy, mint azt előre megterveztük. Bár volt néhány momentum, amik borsot törtek az orrunk alá, de az élet nem habos torta, ma már azokon is csak nevetünk és boldogan gondolunk vissza az útra, hiszen ez egy életre szóló élmény volt mindkettőnknek. 

 Kedd reggel az autók felsorakoztak a rajtnál, az esztergomi bazilika előtt. A rajtpisztoly eldörrenése után a turisták szétszaladtak, a motorok felbőgtek, a hajsza kezdetét vette az ország peremvidékén. Legnagyobb szerencsénkre az utolsó pillanatban sikerült jó állapotú üléseket találnunk Szabi Golfjába, amiket a versenyt megelőző este be is faragtunk a helyükre. Előre meghatároztuk, hogy reggel 8-tól, este 8-ig lehet a kijelölt útvonalon haladni, hogy ne hajszoljuk bele magunkat a végkimerültségbe.

1. nap: Go, go, go!!!

 Már rögtön első nap mindketten belefutottunk egy-két rendőri igazoltatásba, ami a határmentén azért várható volt, de érdekes módon a további napokon már nem kellett emiatt időt veszítenünk. Sajnos a startot nem sikerült reggel 8-kor megkezdenünk, így az első nap kvázi bármeddig mehettünk az útvonalon, mert az első éjszakára mindketten előre lefoglaltuk szállásunkat.

Szabi: Esztergom-Letenye

 Első nap optimistán Letenyéig terveztem az utat. Győrig adta magát az útvonal, utána szerettem volna használni az előre lementett GPS-t, amit valamiért nem tudtam elindítani, ezért a nyomtatott itinerre kellett hagyatkoznom. Eleinte nehézkes volt így tájékozódni, de nap végére teljesen rutinos lettem. Várbalogra egy murvás út vezetett az útvonal szerint, ami láttán egy kicsit elbizonytalanodtam, ezért félreálltam tájékozódni, de mire indultam volna már a nyomomban voltak a zsaruk, így egy igazoltatás után ők mutatták meg a helyes irányt, egy nagyon pöpec, frissen aszfaltozott utat. A soproni szakaszon is sikerült kevés időt veszítve áthaladnom. Ezután tartottam egy tankolással egybekötött, nagyobb pihenőt. Sopron után Körmend felé vettem az irányt Kőszeg és Ják érintésével, mely számomra nagyon kedvelt környék. Az Őrség szerpentinjein végig csapatva, még a naplemente előtt sikerült egy élvezeteset autóznom. Őrséget elhagyva gond nélkül megérkeztem letenyei szállásomhoz, meglepő módon még este 8 előtt.

Bálint: Esztergom-Tiszabecs

 Én az első napomat Tiszabecsig terveztem, mert szerettem volna első nap elhagyni a két tiszai kompot, amik végül kisebb bonyodalmat okoztak a nap végére. Már indulás után nem sokkal levillantott egy rendőr, hogy igazoltasson, de egy gyors eszmefuttatás után a mérkőzésről, már folytattam is tovább utamat. Mint mondják, a történelem megismétli önmagát, valószínűleg emiatt futhattam bele Aggteleknél egy második igazoltatásba, ahol már kicsit nehezebb dolgom volt kidumálni magam, miután a matricákból és a kamerából élből azt hitték, hogy az egyik verseny pályabejárásán vagyok és az engedélyeimet kérték, de végül könnyes búcsút vettem a biztos uraktól. Aznap Salgótarján és Ózd közötti szakasz volt számomra a legélvezetesebb, még így megpakolva is jól feküdte a kanyarokat mind a 44 lóerő. Meghökkentő volt látni, hogy a Kelet-Magyarországi régió felé haladva néhány településen milyen elképesztően rossz körülmények között laknak az emberek, holott néhány tíz kilóméterrel arrébb, nyoma sem volt hasonló állapotoknak. A legnagyobb bonyodalmat az okozta, hogy mire este odaértem a Zemplénagárd-Tuzsér komphoz az már nem közlekedett, annak ellenére, hogy a diszpécser tájékoztatása alapján akkor még éppen elértem volna, de valahol egy kis porszem került a gépezetbe, így le kellett térnem az útvonalról, hogy először Cigándnál, majd a Tiszamogyorós-Lónya komp helyett Vásárosnaménynál keljek át a Tiszán. Innen szerencsére már egy köpésre voltam tiszabecsi szállásomtól, ahol Lajos, a házigazda, szívélyesen házi pálinkával fogadott, innen is üdvözlöm! 

 2. nap: Szemtől szemben

 Második napon az időjárás egyikünkkel sem volt kegyes, de mire Szeged környékére értünk mindkettőnk feje felől elvonultak a viharfelhők. Az aznap esti szállásunk mindkettőnk számára különleges volt, csak más-más okok miatt. 

Szabi: Letenye-Létavértes

 Második nap esős reggelre ébredtem, fél 8-ra kértem a reggelimet, közben átgondolva az eddigieket arra jutottam, hogy taktikát váltok és nem foglalok előre szállást, hanem ahol nyolcat üt az óra, odáig tart az aznapi utam. Az eső ellenére is gond nélkül tudtam haladni egészen a mohácsi révig, ahol egy kisebb pihenő után folytattam a futamot, de már a Duna túloldalán. Terv szerint haladtam tovább a kijelölt útvonalon, de a Kelebia és Ásotthalom közötti keskeny, erdős útszakasz egyre járhatatlanabb lett a mély gödrök miatt, az autó épségének megőrzése érdekében inkább visszafordultam, és az 55-ös gyorsforgalmin mentem Mórahalomig. Szegedet és Makót elhagyva a nagylaki határátkelőnél egy kerge oroszlán jött velem szembe, de annyira el voltam foglalva az útvonal elemzésével, hogy bajtársammal a Brezsnyevi csók elmaradt, hála az égnek... Eredetileg Gyula környékére terveztem a szállásomat, mert ez volt az egyedüli nagyobb település, ahol gond nélkül tudok szállást találni. A probléma ott kezdődött, hogy már 6 órakor beértem, de nem szerettem volna 2 órát elvesztegetni, így folytattam utam az ismeretlenbe, ami egészen Létevértesig tartott. A bökkenő ott volt, hogy nem találtam a környéken elérhető szállást, ezért el kellett autóznom Debrecen határáig, hogy nyugovóra térhessek egy négy csillagos szállodában.

Bálint: Tiszabecs-Tompa

 A túra második reggelén az előző esti kisebb kavarodás ellenére is optimistán indultam az ismeretlenbe, mert akkor még csak nem is sejtettem, hogy estére micsoda bonyodalomba csöppenek. A nap kissé ködösen kezdődött, indulás után nem sokkal látszólag kitisztult az ég, azonban nem sokra rá óriási jégeső kapott el Nyírbátor környékén, ezért félre is kellett állnom, mert egyszerűen nem láttam semmit, hiába ment az ablaktörlő. Az előző naphoz hasonlóan aznapra is előre lefoglaltam a szállást, viszont nem az előző este, hanem menet közben álltam meg Gyulán és terveztem meg, hogy előreláthatólag meddig jutok el aznap. Így esett a választásom Tompára, a Szerb határátkelőnél, ami mint utólag kiderült nem volt a legjobb ötlet. Dél felé közeledve érezhetően javult az út minősége, egyre jobb időt tudtam futni. A nap legizgalmasabb része volt, mikor Szeged környékén Szabival elhaladtunk egymással szemben. Már messziről sejtettem, hogy ő jön szembe, de hiába dudáltam és villogtam úgy elment mellettem, mintha nem is ismert volna. Halkan hozzáteszem, hogy mindent megterveztünk, mindenre felkészültünk az úttal kapcsolatban, de arról szó sem esett, hogy mi lesz, ha végre összetalálkozunk. Szegeden egy kisebb dugót leszámítva egész jó idő alatt mentem át. A tompai szállásról csak annyit, hogy először sem gps-el, sem a helyiek segítségével nem találtam meg, még a helyi madame sem tudott segítő kezet nyújtani, cserébe nagylelkűen felajánlotta egyik szobáját éjszakai hajlékként. Végül nagy nehezen ráleltem aznap esti szállásomra, ahol egy magyarul nem értő szerb recepciós volt a legkisebb gondom, mivel valamiért nem volt gusztusom a balkán kamionosok prémjével borított ágyban kipihenni az aznapi fáradalmakat... Lehet jobban jártam volna a kuplerájjal és a hanyatló nyugat ópiumával?

3. nap: Gázt!

 Harmadra napra éreztük, hogy élesedik a verseny, nyomnunk kell a gázt a győzelemért.

Szabi: Létavértes-Balassagyarmat

 A harmadik napon hiába indultam el 8 órakor, egy 20-25 perces távolságra voltam a tegnap estig megtett útvonal kezdőpontjától. De ez nem szegte kedvem, mert eddig nagyon élveztem az utat, az autó hozta az elvártakat, már-már számomra is érthetetlen módon kezdtem megkedvelni. Az előző napok teljesítményéből kiindulva Balassagyarmatig terveztem eljutni, de éreztem, hogy ehhez feszített tempóra lesz szükség, mert az előttem álló keleti és északi régió útjai tartogathatnak meglepetéseket. Az út minősége ezen a részen érezhetően rosszabb volt. Szerencsére a tiszai kompokat gyorsan, probléma nélkül elértem. Sátoraljaújhelynél megérkeztem az Északi Középhegységbe, ami a túra egyik újabb impozáns szakasza volt. A kis Golf csak úgy falta a kilométereket, mentem előre, mintha nem lenne holnap, de sajnos a rókának a lökhárítómon már többé nem kel fel a nap. De nem volt idő a gyászra, mert még messze volt a kitűzött cél. Sikerült, 8-ra megérkeztem Balassagyarmatra. Nem tudom milyen okból, de sem internetem, sem térerőm nem volt, így a szemem világára hagyatkozva egy útmenti motelben szálltam meg.

Bálint: Tompa-Sopron
 Sajnos az előző esti nívós szállás találatnak köszönhetően ez a nap indult a legnehezebben mind közül, viszont utólag visszagondolva ez volt a legélvezetesebb is. Éreztem, hogy jelentős hátrányom van Szabival szemben, így már előző este azt tervezgettem, hogy jó lenne a harmadik napon eljutni Sopronig, hátha ezzel tudok valamiféle előnyt szerezni. Azonban ekkor még előttem állt a déli határszakasz fele, illetve a nyugati határszakasz. A többi etaphoz képest ez volt a leghosszabb, de a legizgalmasabb is. Induláskor még voltak kételyeim afelől, hogy vajon elérem-e Sopront a kitűzött határidőn belül, de a lovak közé csaptam és füstölő kerekkel magam mögött hagyva a tompai putrit meg sem álltam a mohácsi révig, amire várakozva volt időm megreggelizni és átnézni az aznapi itinert. Ez a nap volt a személyes kedvencem, azon belül is az őrségi nemzeti park vitte számomra a prímet. Nem egy erőgép 954 köbcentis 205, futóművét sem éppen a tempósabb kanyarokra tervezték, mindezek ellenére is azt kell, hogy mondjam, régen autóztam már ilyen jót. Egy két meredek, kanyargós emelkedőn jól jött volna még néhány lóerő, de ezt leszámítva kellemeset csalódtam a Peugeot tulajdonságaiban. Sajnos Körmenden kisebb torlódásba keveredtem, de bő fél óra alatt azon is sikerült magam átverekednem. Ezután már egy szombathelyi tankolásos kitérő után meg sem álltam Sopronig, ahova pont nyolc előtt nem sokkal értem be. Aznapi szállásomat most sem bíztam a véletlenre, viszont tanulva az előző estéből a környék legpuccosabb hotelében foglaltam egy szobát Sopron belvárosában. Meglehetősen szürreális látvány lehetett, ahogy vörös szőnyegen, antik bútorok között, gyűrött melegítőben, egy tescos szatyorban hordom fel a babkonzervet és a vizes zsemlét vacsorára, de a tegnapi után már tettem rá nagyokat.

4. nap: Rege a csodaszarvasról

 Negyedik nap reggelre már mindketten nyakunkban éreztük az aranyérmet, de még pár óra volt mire kiderült, hogy ki nevet a végén.

Szabi: Balassagyarmat-Esztergom

 Az utolsó napra éreztem, hogy tetemes előnyt szerezem, így a végső kilométereket már kellő nyugalomban és átszellemülve tettem meg. Az idővel nem törődve, teljesen átadva magam a környezetemnek, mely csodálatos őszi, ködös reggeli oldalát mutatta. Az élményt fokozta, hogy körülbelül száz méterrel előttem egy tekintélyes szarvas sétált át az úton. Szomorúan tudatosult bennem, hogy a túra végéhez közeledik, de elhessegetve a szentimentális gondolatokat, megmarkoltam tökeimet, vissszabasztam a Golfot hármasba, majd padlógázzal célba vettem az esztergomi bazilikát, ennek köszönhetően jó idővel érkeztem meg a célhoz. 

Bálint: Sopron-Esztergom

 Egy gyors reggeli után, az előző napi soproni hajrának köszönhetően, reggel optimistán kezdtem az utazást, amihez az is hozzátett, hogy fogalmam sem volt merre járhat Szabi, így önfeledten száguldottam a boldog tudatlanságba. Éreztem azért, hogy szorít az idő, így megpróbáltam a lehető legkevesebb megállóval megtenni az utolsó szakaszt, csak akkor álltam meg, ha már nagyon szólított a természet. Szerencsére minden ment a terv szerint, ahogy közeledtem Esztergomhoz egyre ismerősebb szakaszokra tévelyegtem és ezzel együtt egyre idegesebb is voltam, hogy vajon ott lelem-e már bajtársamat a bazilikánál. Megmondom őszintén, hogy az utolsó néhány kilométeren kicsit meg is hatódtam, mert amikor ezt az egészet kitaláltuk tényleg csak egy viccnek indult az egész, erre ott voltam 2000km-el a hátam mögött és egyre közeledett a hőn vágyott cél. Mindemellett végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy így 19 évesen volt lehetőségem beleugrani egy ilyen kalandba, 4 napig egyedül, végig tájékozódni, koncentrálni, szállást találni, illetve megszervezni ezt az egészet. Lehet, hogy más kirázta volna kisujjából, de nekem rengeteget jelent, és mindig örömmel gondolok vissza arra a számtalan élményre, amikben ez alatt a meglehetősen tömény 4 nap alatt részem volt.  

 Sajnos célfotóra nem volt szükség, mert Szabi jócskán beelőzte Bálintot, de nem is az volt a lényeg, hogy ki lesz az első vagy ki a második. Bár Moët helyett gyerekpezsgővel, de az ominózus pezsgő locsolás sem maradt el, mint minden igazi verseny után. Milliószor elpuffogtatott közhely már, de talán ez esetben állja meg legjobban a helyét, hogy „nem a cél számít, hanem az oda vezető út”. Bár senkinek sem telt eseménytelenül ez a négy nap, ez is csak azt erősíti, hogy „a csúcsra is csak akkor érhetsz, ha egy hegy eléd beáll”. Azóta mindkettőnk polcán ott fénylik egy-egy Határos Iramban kupa, viszont az biztos, hogy nem az utolsó! Az igazat megvallva már az út közben azon töprengtünk, hogy vajon mit kéne következőnek kitalálni, így kíváncsian várjuk, hogy mit sodor elénk a jövő!

Köszönjük a Petrol Pinnek a vagány kitűzőket, ez egy örök emlék marad, és mindenkinek, aki valamilyen formában támogatta a túrát!