Minden ami benzinnel megy.

Motor Spirit

Motor Spirit

Car Hunting: Egy Letűnt Márka Utolsó Percei

2018. június 26. - Motor Spirit

 A Saab már egyszer megvívta a haláltusáját 2012-ben, amikor megszűnt a trollhattani cég. Most ez a parkolónyi svédacél vívja utolsó haláltusáját, azonban most nem a csőddel, hanem a természettel szemben.rsz_img_7747.jpg

 "Svenska Aeroplan AB", vagyis Saab. 1937-ben alapították Svédországban, eredetileg repülőgépeket gyártottak, 1947-ben pedig bemutatták az első autó prototípusukat is, a Saab 92001-et(Ursaab), amit egy darab lemezből préseltek, az ajtók és ablakok helyét, pedig utólag vágták ki. Ezt követte a sorozatgyártású 92, ami korának egyik legáramvonalasabb karosszériáját kapta. Innentől pedig szinte töretleül szárnyalt a cég felfelé, egészen 2011 decemberéig, amikor csődbe ment, majd 2012-ben végleg meg is szűnt a svéd a autógyártó.

img_7726.jpeg

 A Saab 95 egy "fecskefarkú", 3 ajtós kombi, V-motorral(bár volt 3 hengeres, kétütemű is), pont mint a Bel-Air alapokon nyugvó első generációs Chevy Nomad. 1959-1978 között volt gyártásban, lényegében egy 96 kombi.

img_7736.jpeg

 "V4", ez nem a visegrádi négyekre utal, a Saab előszeretettel szerelte az autóiba a Ford eredetű Taunus V4 motort, ami egy 60°-os hengerszögű, 4 hengeres, V-motor. Gyártottak ilyennel Caprit, Cortinát, Saab Sonettet, de kétüléses, középmotoros, roadster koncepció autót is, a Ford Mustang I-et.

img_7775.jpeg

 Amerre csak lép az ember, V4-es Saabba botlik. Ez a példány utolsó éveit vélhetően nem egy fűtött garázsban töltötte, templomba járósként, ez is azt demonstrálja, hogy a 96 a versenypályán is megállja a helyét. A 96 RC Turbot a svédek 200, majd 240 lóerőre hergelték, bár videó nincs róla sehol, de a könnyű bódé ekkora teljesítménnyel elég csibészet léphetett. 

1960-1980-saab-96-erik-carlsson-advertising-photo-1920x1440.jpg

 Valószínűleg az autóbuzik nagy része találkozott már a képpel, ahol Erik Carlsson, miután tetőre rakta 96-os Saabját, merengve üldögél az út szélén, kezében egy üveg itallal. Carlsson megnyerte a svéd ralit, de többek között a Monte Carloban is diadalmaskodott a Saab volánja mögött. 2015. május 27.-én 86 éves korában távozott közülünk.

img_7707.jpeg

 Nem titok, a svéd autógyártás közel áll a szívünkhöz. A családban és az ismeretségben már több Saab, és Volvo is volt... (S60R, 9-3)

img_7705_masolat.jpeg

 Saab 99 Combi Coupe, az első évben gyártott 99 Turbokat, csak ezzel a karosszériával lehetett kapni, 1979-től már volt kétajtós változatban is. Ebben csak egy "mezei" 2 literes motor van, automata váltóval párosítva. A 99 érdekessége, hogy miután lebuktak az újságírók előtt a "Paddan", azaz varangyosbéka tesztpéldányokkal, amik 20 centivel szélesített 96-osok voltak, a 99 hajtásláncával. Fogták a 99 prototípusát, és az újabb lebukás elkerülése végett egyszerűen ráírták az orrára, hogy "Daihatsu".

img_7725.jpeg

 900 Turboból sem volt hiány, a 2 literes turbo motor 140 lóerőtől, egészen 185 lóig terjedt. A legütősebb ebből is az Aero volt, ami magában foglalta az egyedi felniket, az ültetett futóművet, és a spoilereket.

img_7713.jpeg

 A kis Björkök, és Dolphok falán a Lamborghini Diablo mellett ott virított poszteren a 900 Turbo Aero is. 

img_7744_masolat.jpeg

Garzon lakás a kocsid tetején, ez nem házi barkács, ez Toppola! A csomagtér ajtó helyére szerelhető "lakás" a 99-en debütált, később lehetett kapni 9000-hez, 9-3-hoz, de még Ford Sierrához, és Scorpiohoz is. Egészen 2006-ig gyártásban volt. Felszerelése mindössze 15-20 percet vesz igénybe, plusz a csomagtér ajtó leszerelése. A belseje egészen komfortos, már amennyire komfortosnak lehet nevezni egy lakást az autódon, nem véletlen nem ilyennel járnak a német nyugdíjasok kirándulni. 2 személyes ágy, konyha, 2 méteres belmagasság van, wc, zuhanyzó nincs. Még így is bevállalnám egy hosszú hétvégére. Kb 240db készült ebből a fura szerzetből, ilyen sem fog szembe jönni velünk az utcán. Laknám...

img_7773.jpeg

 Ez a 900 a porréteg alatt elég szép állapotnak örvend. Legnagyobb sajnálatunkra a szervíz, aminek a parkolójában ez a temérdek csoda pihen, nem reagált a megkeresésünkre, így nem tudjuk, hogy pontosan mik a jövőbeli tervek a járgányokkal, de vélhetően egy részük vissza fog térni az utakra, egy részük pedig már csak donorként fog tovább "élni", legalábbis nagyon reméljük.

img_7701.jpeg

 Négy betű: SAAB. A Svédek másik nagy autógyártója 64 félig-meddig gyönyör év után 2012-ben megszűnt, utódja a NEVS (National Electric Vehicles Sweden) lett.

img_6600.jpeg

A "Car Hunting" célja, hogy felkeressük, és bemutatjuk nektek azokat a járgányokat, amiket egy eldugott falusi udvaron már kezd magába fogadni a természet, 2 évtizede állnak az útszélén, vagy csak 25 éve porosodnak a nagypapa garázsában. Ha ti is tudtok hasonló hányatott sorsú gépekről, ne habozzatok, küldjétek el nekünk!

Van valami érdekes géped, és szeretnéd, hogy írjunk róla?
Esetleg támogatnál minket?
Dobj egy üzenetet a motorspirithun@gmail.com-ra, Instagramra, vagy Facebookra!
Facebook:https://www.facebook.com/motorspiritblog/
Instagram:https://www.instagram.com/motorspiritblog/

A bejegyzés trackback címe:

https://motorspirit.blog.hu/api/trackback/id/tr7414054588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.06.27. 06:45:40

Hali

Jó cikk, nagyon sajnáltam a márkát, sokáig nagyon szemeztem a márka modelljeivel, de sajnos már az utsó darabok is kezdenek a hobbiautó-korba érni.

Érdekes látni, hogy mennyi Saabot fektetnek itt-ott, de azért a képen szereplők között akad pár kizárólag donornak alkalmas (pl az összetört orrú).

Egyes országokban ma is igen komoly kultusza van ezeknek a régi lélekvesztőknek, én tavaly csodálkoztam el, hogy a belga Saab klub milyen komoly táraltot hozott össze a márka 70-ik évfordulójára. egzostive.com/70-eves-az-elso-saab-autoworld/

A két tucat autó között volt Sonett, ősrégi 92 és 93 cabriók, de még a rövid életű új 9-5ből is.
Emlékeim szerint a BENELUX Saab club igen erős. Oldtimerkiállításon láttam Saab márkaklub-autóként a fenti lakóautóból is. Szóval azért sok helyen őrzik a márka emlékét.

JorEl 2018.06.27. 21:10:48

Ha nem akartok magatoknak túl sok kellemetlenséget, akkor inkább takarjátok ki a rendszámokat, ha nem kooperatív a tulaj, akkor simán kaphattok a nyakatokba egy személyes adattal visszaéléses pert.
süti beállítások módosítása